Return to Kezelések

Érszűköletesek kezelése

szensavA szénsavfürdő kezelés nem új, azt már a római fürdőkultúra is ismerte és használta az I. században. Erdélyben a XIV. századtól a népi gyógyászat rühesség, fenés sebek, csúz kezelésére alkalmazta.

A szénsavas fürdő, mint a szívbetegek gyógykezelésének specifikus eszköze, Beneke   1870-ben megjelent tanulmánya óta  elfogadott, kiegészítő gyógykezelés a kardiovaszkuláris betegségek rehabilitációjában, a fizioterápiás kezeléseknél és eredményesen használt balneoterápiás eljárássá, a hazai fürdőkultúra részévé vált.

A hazai gyógyászat több évtizede alkalmazza rendszerszerűen a szénsavfürdőt, elsősorban a perifériás érbetegségek rehabilitációs kezelésében, valamint az infarktus utáni állapotok kezelése során.

A hévízi, SZENT ANDRÁS ÁLLAMI REUMATOLÓGIAI ÉS REHABILITÁCIÓS kórház szakorvosi kutatási eredménye bizonyította, hogy a BIO – BAD készülékkel előállított szénsavas fürdő minősége azonos a hagyományos, központi elosztású (szaturációs) technológiával készített fürdőével.

Ez a klinikai bizonyítás tette lehetővé, hogy az ORKI engedélyezze a készülék forgalmazását, a készülék felügyelet melletti otthoni és egészségügyi használatát.

A készülék lényegében nem igényli az ORKI engedélyt, hiszen a készülék fittness-wellness jellegű.

A gyógyításban, a megelőzésben a szénsavfürdőnek van szerepe, azt pedig az orvostudomány régen elismerte és bizonyította-

A szénsavas kezelés legfontosabb hatásai a szervezetre:

– A felszívódó gáz hatására a bőr erei kitágulnak, a bőr hőmérséklete emelkedik, a verejtékmirigyek kiválasztása fokozódik, a vénás visszafolyás megnő.
– A szíverek kitágulnak, a pulzusszám és a vérnyomás csökken.
– A veseartéria kitágul, a vizelet-kiválasztás nő.
– Mélyül a légzés, fokozódik a keringés teljesítménye.
– Javul a véreloszlás a végtagok felé.
– Az agy vérkeringése fokozódik.

ELLENJAVALLAT:

– Rosszindulatú daganatok,
– Végtagi kiterjedt gangréna,
– Terhesség és menstruációs időszak alatt.

A szénsavas fürdő alkalmas az elfáradt, elcsigázott egészséges ember felüdítésére, a jó közérzetének visszaállítására és egyben egy megelőző, preventív kezelést – amely ma kormányprogram – is nyújt a magas vérnyomás, a szív,- és érrendszeri betegségek, a magas vérnyomás valamint a keringési zavarok (pl. érszűkület) kialakulásának megelőzésére.

A szénsavfürdő kiváló hatással van a törések utáni gyógyulás elősegítésében, illetve minden olyan betegség kezelésnél, ahol a keringés fokozása kedvezően hathat a gyógyulásra. A szénsavfürdő a csontritkulás megelőzésének és kezelésének is kiváló kiegészítője.

A rehabilitációs alkalmazások közül kiemelendő a szakorvosi kontroll alatt lévő magasvérnyomásos-, szív és érrendszeri beteg otthoni, kiegészítő kezelése, az isiász, a krónikus ideggyulladás, a törések utáni rehabilitáció.

A szénsavas fürdő, a vérkeringést fokozó hatása miatt különösen előnyös lehet a különféle alsóvégtagi és deréktáji sportsérülések – ficamok, rándulások, törések és izomsérülések – kezelésénél, a gyógyulás meggyorsításánál, de célszerű kihasználni (nem csak) a sportolók részére a kezelés légzésmélyítő, tüdőkapacitás növelő hatását is.

Egyre több orvosi szakterület – pld. bőrgyógyászat, nőgyógyászat stb. – figyel fel a szénsavfürdő mobil használhatóságára, és keresik a szénsavfürdő szakterületükhöz kötődő hasznosítási lehetőségeit. E kör további bővülése annál is inkább remélhető, mivel a BIO-BAD készülékkel a kezelés helyben megoldható és nem kell a beteget más, sokszor távoli gyógyfürdőbe küldeni.

A készülék működtetéséhez szükséges 150 grammos széndioxid nagypatronban a gáz egészségügyi minőségű (erre azért van szükség, mert a széndioxid egy része a bőrön keresztül felszívódik), a VII. Magyar Gyógyszerkönyv hivatalos gyógyszerjegyzékében szerepel, tisztasága kielégíti a VII. Magyar Gyógyszerkönyv / PH. HG. VII. /, a Német Gyógyszerkönyv / DAB 10 / és az Európai Gyógyszerkönyv / PH EUR / követelményeit.

 

Nem ijesztgetés, de tény, hogy a hazai elhalálozások több mint 50%-át a szív,- és érrendszeri valamint magas vérnyomásos betegségek okozzák!

 

Néhány terület – saját otthonunkon kívül -, ahol a BIO – BAD készülék hasznosítható:

Kórházak, szanatóriumok, szociális gondozók, nyugdíjas otthonok, szállodák-, gyógyszállók-,  gyógyfürdők-, gyógyászatai (a Club Tihany Rt. gyógyászatán több mint 800 kezelést végeztek a készülék segítségével) fürdők, üdülők, üzemorvosi rendelők, házi orvosi rendelők, munka-egészségügy, sportorvoslás, házi betegápolás, stb.

A találmány NSZO-jelzetei:  A61H 33/02, B61F 5/00, B61 F 5/02

Lajstromszám: 220 349

Ára: 2000Ft/30 perc
Az ár tartalmazza az ÁFÁ-t!